Rendőrségi ajánlás a népszámlálás időszakára

Rendőrségi ajánlás a népszámlálás időszakára –

Óvakodjunk a trükkös csalóktól

Védjük lakásunkat, udvarunkat és kertünket.

2011. október 1-je és október 31-e közötti időben nép- és lakásszámlálásra, továbbá az ebből kimaradtak 2011. november 8-ig történő pótösszeírásra kerül sor.

A bűnözők viszont ebben az időszakban sem pihennek, kihasználhatják ezt lehetőséget, hogy  pénzhez, értékhez jussanak. Módszerük legfőbb jellemzője lehet például, hogy számlálóbiztosnak kiadva magukat kihasználják az emberek jóhiszeműségét, gyanakvásának hiányát és figyelmüket elterelve otthonaikba könnyű szerrel bejutva tőlük különböző értékeket (pl.: ékszereket, készpénzt, stb.) tulajdoníthatnak el.

Rendőrségi tapasztalat, hogy a lopás tényét legtöbbször csak később észlelik a sértettek. Előfordulhat viszont, hogy a kiszemelt áldozat már azonnal észleli a lopást, de

 

FELHÍVJUK A FIGYELMET,

hogy ellenállni csak az adott helyzet mérlegelésével szabad, mert az addig „csak” megtévesztésre, figyelemelterelésre koncentráló elkövető a zsákmány megszerzése érdekében, akár a testi épséget veszélyeztető magatartást is tanúsíthat, erőszakot alkalmazhat. Célszerű mások (szomszédok, járókelők) segítségét kérni.

 

Mi jellemző a trükkösen elkövetett lopásra, illetve csalásra?

 

Az elkövetőkre jellemző, hogy küllemük ápolt, rendezett, modoruk megnyerő, határozott fellépésükkel beférkőzhetnek az emberek bizalmába. Sokféle hihető, életszerű történetbe, legendákba szövik bele a valójában megtévesztő és mindig haszonszerzésre irányuló mondandójukat.

A népszámlás során „hivatalos személy”-nek kiadva magukat járhatnak házról házra, majd miután bebocsátást nyernek a lakásba, vagy házba, az alkalmas pillanatban elemelhetik értékeket.

Bárhol felbukkanhatnak az ország területén!

A bűnelkövetők feladatmegosztása kifinomult, modern hírközlési eszközökkel kommunikálnak, és sorozatban követhetnek el hasonló bűncselekményeket.

 

Kérjük, hogy a későbbi felderítés érdekében a lehető legtöbb adatot adják számunkra az elkövetőkről, az általuk használt gépjárműről.

 

Miről ismerhető fel a számlálóbiztos?

 

Magyarország területén 2011. szeptember 27. és 30. közötti időben, mintegy 40 000 számlálóbiztos minden egyes lakott épületbe (lakás, családi ház) eljuttat egy-egy úgynevezett adatfelvételi csomagot. Ezen szerepel az összeíró személy neve, azonosítója és telefonszáma.

 

Az számlálóbiztosok személyét a Központi Statisztikai Hivatal

06-80-200-014, 06-80-200-224

ingyenesen hívható, zöld számain ellenőrizhetik le!

 

 

A számlálóbiztos magát számlálóbiztosi igazolvánnyal igazolja, amelyen szerepel a neve és aláírása, az azonosítószáma, valamint a kártya hátoldalán a település jegyzőjének az aláírása.

 

 

 

A számlálóbiztosi igazolvány kizárólag a számlálóbiztos személyazonosságát igazoló fényképes igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes.

 

2011. október 1. és 31. közötti időben a számlálóbiztosok felkeresik a lakásokat az összeírás, valamint a papír alapú önkitöltős kérdőívek begyűjtése miatt.

 

2011. november 1. és 8. között pótösszeírásra kerül sor a kérdező biztosok által, hagyományos úton, továbbá lehetőség nyílik az összeírásra, a település polgármesteri hivatalában. .

Amennyiben bármely okból kétsége merülne fel,

értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112-es számon!

Hogyan előzhetjük meg a bajt?

A népszámlás időszaka mindenki előtt ismert. Annak érdekében, hogy ne váljanak trükkös lopás, vagy csalás áldozatává, készüljenek fel a számlálóbiztosok fogadására, akiknek érkezéséről az adatszolgáltatói csomagon vagy a címen hagyott értesítőn megadott elérhetőségen tájékozódhatnak.

 

A népszámlálás során a személyes okirataikat a számlálóbiztosok nem kérhetik el, ők viszont hitelt érdemlően, okmányaikkal tudják magukat igazolni.

 

Ha idegent engednek be otthonukba, soha ne hagyják felügyelet nélkül!

Több ismeretlen látogató esetén, ha lehetőség van rá, javasolt egy rokont, vagy szomszédot is áthívni a biztonság megteremtése érdekében.

A számlálóbiztosok érkezése kiszámítható, de mint arra felhívtuk a figyelmet ebben az időszakban megjelenhetnek a trükkös csalók is.

Az áldozattá válás elkerülése érdekében értékeit (ékszerek, készpénz, takarékbetétkönyv, bankkártya, stb.) kezelje a személyes okmányaitól (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ kártya, adó kártya, stb.) külön.

 

Mi a teendő a bajban?

Azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es segélyhívó számokon, vagy korábbi bűncselekményre utaló adat esetén névtelenül hívhatja a rendőrség által működtetett Telefontanú ingyenes számát is: 06-80/ 551-111.

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

COMENIUS ÉS LEONARDO PÁLYÁZATOK

 

 

COMENIUS ÉS LEONARDO PÁLYÁZATOK

KÖZOKTATÁSI ÉS SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYEKNEK

A Tempus Közalapítvány információs napja

a Vas Megyei Europe Direct Információs Ponttal együttműködésben

2011. október 11.

13:00-17:00

SZOMBATHELY

Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

9700. Szombathely, Honvéd tér 2.

 

Milyen előnyöket kínál a Comenius és a Leonardo program?

  • A gyerekeknek: használható nyelvtudást, világlátást, új szemléletet, önállóságot, nemzetközi barátságokat, csapatszellem erősítését, jobb továbbtanulási vagy elhelyezkedési lehetőségeket, életre szóló élményt.
  • A tanároknak: szakmai tapasztalatcserét, módszertani megújulást, élményszerű tanítást, új kapcsolatokat, nemzetközi megerősítést, közösségi élményeket, motivációt.
  • Az intézményeknek: élő, bővülő nemzetközi kapcsolatokat, aktív diákokat és tanárokat, a pedagógiai vagy képzési program gazdagodását, a legfrissebb szakmai trendek megismerését, vállalati kapcsolatokat, elismertséget.

 

A partmerkereséstől a pályázat benyújtásáig:

pályázati információk első kézből

Tippek, tanácsok, jó példák

 

 

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges.

Jelentkezés a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu >> Rendezvények menüpont alatt.

 

 

PROGRAM

 

 

13:00-14:45 Leonardo szakképzési pályázatok

 

Szakképző intézmények, szakképzésben érintett egyesületek,

szövetségek, vállalkozások, munkaadói, munkavállalói szervezetek,

kamarák, pályatanácsadással foglalkozó szervezetek képviselőinek

  • A Leonardo program által kínált pályázati lehetőségek: szakmai gyakorlatok, nemzetközi partnerségek, oktatói tanulmányutak, cégek és szakképző intézmények együttműködése
  • Projektbemutató: gyakorlati tanácsok egy sikeres Leonardo projekt koordinátorától

 

 

15:00-16:45 Comenius közoktatási pályázatok

 

Óvodák, alap- és középfokú oktatási intézmények, kollégiumok

képviselőinek, önkormányzatok oktatási referenseinek

 

  • A Comenius program által kínált pályázati lehetőségek: iskolai együttműködések, tanári tanulmányutak, a fenntartók bevonásával megvalósuló régiós együttműködések, diákmobilitás
  • Projektbemutató: gyakorlati tanácsok egy sikeres Comenius projekt koordinátorától

 

*     *     *

Pályázók mondták:

„A ’cirkusz’ témakör mindenkit magával ragadott. A projekt erőssége volt a sokfajta tevékenység: német nyelvgyakorlás, képzőművészet, irodalom, informatika, sport-akrobatika, stb. A közös munka során sokat fejlődött a diákok ügyessége, kreativitása, fantáziája. Megtanulták, hogy folyamatosan figyelni kell a másikra, és segíteni kell egymás munkáját.”

 

„Nagyon élveztem, hogy minden nap új eszközökkel, berendezésekkel ismerkedhettem meg, dolgozhattam velük. Tény, hogy jobban érdekel a szakmám ez után a gyakorlat után.”

 

„Ötleteket kaptunk, hogy a megismert tanítási-tanulási módszereket hogyan lehet a mindennapi tanítási gyakorlatba beültetni. Közösségépítő játékok, kooperatív módszerekkel megoldható problémák összegyűjtése gazdagította módszertani ismereteinket.”

 

További információ: www.tka.hu

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

Bozsoki Szüreti Mulatság

plakát2011szüret

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

Megvalósult a Rekreációs Park kialakítása

 

Megvalósult a Rekreációs Park kialakítása

Bozsok községi Önkormányzat terveiben szerepelt, hogy 2011 nyarára kialakít egy „Rekreációs Park”- ot a Bozsoki focipálya melletti területen. A beruházás kiváló lehetőséget biztosít a minőségi turizmus megteremtésére, a gazdasági, társadalmi, kulturális és ökológiai kapcsolatok elmélyítésére. Mindemellett a rekreációs park a regionális versenyképesség erősítését is szolgálja.

Örömmel tölt el bennünket. hogy 2011.augusztus 20-án ünnepélyes keretek között a régi képviselőtestülettel karöltve átadhattuk a község lakóinak a „Rekreációs Parkot”. A község gyermekei és a szülők is nagyon örültek a megvalósításnak és szép számmal megtiszteltek bennünket az ünnepélyes avató alkalmából. Köszönet illeti meg a régi képviselőtestületet, hogy annak idején csatlakozott a programhoz, és külön köszönet illeti meg a kivitelező céget is, hogy határidőre elkészítették ezt a gyönyörű létesítményt.

A rekreációs park kialakítása az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Programban az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósult meg az „alpannonia® – Határon átnyúló prémium turistaút előkészítése és kialakítása Kőszegtől a Semmeringig és tovább a Joglland Waldheimat régióba” című L00051 számú projekt keretein belül.

Darabos Béla

Polgármester

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

Bozsok község 2011. augusztus 20-i ünnepsége

Meghívó

Bozsok község 2011. augusztus 20-i ünnepségére

Tisztelt Bozsoki Polgárok !

Szeretettel várunk mindenkit Állami Ünnepünk, 2011. Augusztus 20-a alkalmából tartandó Ünnepi megemlékezésünkre!

Program:
Szentmise reggel 08.00 órakor a Szent Anna Plébániatemplomban.  Utána az új kenyér megszentelése.
Ünnepi műsor a Millenniumi Emlékműnél.Ünnepi beszédet mond Darabos Béla polgármester.
Ünnepi műsort ad a Bozsoki Dalárda.
Koszorúzás.
„Az új kenyér” megkóstolása.
A Sportöltöző mellett megépült rekreációs park ünnepélyes avatása.

Mindenkit szeretettel várunk!
Bozsok Község Önkormányzata nevében:
Darabos Béla
Polgármester

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

Bozsok község rendezési tervének átfogó módosítása

ÉRTESÍTÉS

Ezúton értesítem a Tisztelt
Lakosságot/Ingatlantulajdonosokat, hog y
Bozsok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
2011. július 18. napi ülésén a település
rendezési ter vének átfogó módosításáról
döntött.
Előbbiekre tekintettel felhívom a
T. Lakosságot/Ingatlantulajdonoskat, hogy a
rendezési ter vet érintő változtatási és módosítási
kérelmüket 2011. szeptember 10. napjáig
nyújthatják be postai úton, személyesen, vagy az
önkormányzat épületén – Bozsok, Rákóczi utca
142. – kihelyezett postaládába.
Az egyedi kérelmek befogadásáról a
képviselő-testület nyilvános ülésen határoz,
melynek időpontjáról és helyszínéről az
érintettet/kérelmezőt hirdetményi úton értesíti.

A jelenleg érvényben lévő rendezési terv elérhető az alábbi linken:

http://bozsok.hu/onkormanyzat/jegyzoseg/polgarmesteri-hivatal/szabalyozasi-terv

Tisztelettel:
D A R A B O S B É L A
p o l g á r m e s t e r
B O Z S O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő – T E S T Ü L E T E
9 7 2 7 B O Z S O K , R Á K Ó C Z I U T C A 1 4 2 .
T E L . : + 3 6 ( 9 4 ) 5 6 3 3 8 6
F A X . : + 3 6 ( 9 4 ) 5 6 3 3 8 6

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

Kalapos napok

BOZSOKI KALAPOS NAPOK ÉS DALOS TALÁLKOZÓ

2011. június 3-4-5.

Június 3. péntek

17.00                  MIÉRT PONT ÉN? MEGELŐZÉSSEL AZ EGÉSZSÉGÉRT.
A CASTANEA Egészséges Középkorúakért Egyesület és a Bozsoki Senior Hölgyklub szervezésében:

  • 17.00  A Rákóczi u. 24. szám alatti Közösségi Egészségcentrum bemutatása
  • 17.30 Megelőzhetjük-e a cukorbetegséget, az orvos szemével
    előadó: Dr. Farkas György főorvos
  • 18.00  A cukorbetegség megelőzésének lehetőségei az életmóddal
    előadó: Pezenhoffer Tímea életmód-tanácsadó és terapeuta
  • 18.30 „Cukor nélkül is finomat”, természetes édesítőszereink
    előadó: Polákovits Marietta életmódtanácsadó
  • Az előadások után állapotfelmérés, tanácsadás

18.30                  Dalos Találkozó a Borházban – Szervező: Bozsoki Dalárda

Bozsoki Csúzli Színjátszó kör, Kőszegszerdahelyi Asszonykórus,
Kőszegszerdahelyi Férfi Dalárda, Őszirózsák Kórusa, Perenyei Férfi Népdalkör,
Bozsoki Dalárda

Nóta és dalverseny – egyéni és csoportos kategória
Nótázás harmonikaszóval – Harmonikán kísér: Vlasich György

 

Június 4. szombat

10.00                  Kalapos túra – Túra a Kalapos-kőhöz KALAPBAN (Túravezető: Nagy Gábor)

Gyülekezés: 9.30-tól a Nagy Vendégház udvarán (Rákóczi u. 105.)

11.00                  Betyárbemutató a Dobrádi Lovasiskolánál – szervező: Dobrádi Lovasiskola

11.00-12.00      ZSIBVÁSÁR a Dobrádi Lovasiskolánál – szervező: Bozsoki Kökörcsin Egyesület

13.00-17.00      Kalapkúra a bozsoki pincesoron – szervező: Hegyközség Egyesület Bozsok

1. állomás: Bozsoki Borház; További állomások: a helyszínen átvehető térkép szerint

13.00-17.00      Családi és gyermekprogramok a Borháznál – szervező: Bozsoki Kökörcsin E.

  • Ugráló vár
  • Aszfaltrajzverseny
  • Ügyességi feladatok kalapos gyerekeknek
  • Pónilovaglás
  • Gyöngyfűzés, só gyurmázás
  • Kerékpáros ügyességi faladatok kalapban
  • 16.00 Kalapos vetélkedő csapatoknak (vegyes csapatoknak: felnőttek+gyerekek)
  • 16.45 Kalapos király választás gyerekeknek

18.00                  Trianoni megemlékezés a Millenniumi emlékműnél – szervező:Bozsoki Dalárda

20.00                  Kalapos bál – Jótékonysági bál a sportöltöző építésére a Kastélyszálló udvarán
szervező: Bozsoki Önkormányzat, Zene: Dancing Duó MEGLEPETÉS MŰSOR!
21.00 Kalaposok felvonulása – Kalapos király választása
24.00 Tombolasorsolás

 

Június 5. vasárnap

10.00                  Kalapos túra – Túra a Kalapos-kőhöz KALAPBAN (Túravezető: Nagy Gábor)

Gyülekezés: 9.30-tól a Nagy Vendégház udvarán (Rákóczi u. 105.)

14.00 Lovas kocsikázás a faluban – szervező:Dobrádi Lovasiskola
Indulás: sportpálya

 

14.00                  FOCI: Bozsok-Vasasszonyfa Helyszín: sportpálya

17.00                  FOCIMECCS KALAPBAN – szervező: Bozsoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Kőszeghegyaljai TŰZOLTÓK- Kőszeghegyaljai KÉPVISELŐ-TESTÜLETEK
Helyszín: sportpálya

 

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

Tisztelt Bozsoki Polgárok, Sportegyesületi Tagok, Vállalkozók!

A település régi vágya, hogy olyan körülmények között tudjuk fogadni a falunkba látogató csapatokat, ami megfelel a XXI. század elvárásainak. A jótékonysági bál ezt a célt szolgálja.

 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a 2011. februárjában megrendezett Bozsoki Farsangon – amely szintén a jótékonykodás jegyében került megrendezésre – a becsületkasszában 102 000 Ft, valamint tombolajegy vásárlásból 90000 Ft, azaz összesen 192 000 Ft gyűlt össze az öltöző javára. Köszönjük mindenkinek aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy ez a nagyon szép összeg összejött.

 

A fenti összeget, továbbá az ezen felül felajánlott 1 300 000 Ft-ot az alábbi számlaszámon különítettük el:

 

„Bozsoknak Bozsokért számla” 11747051-15423586-10010000

 

Kérek mindenkit, hogy a további összefogás jegyében lehetőségeihez képest a bálunkat tombolatárgyak felajánlásával, vagy bármilyen adománnyal, támogatói jegy vásárlásával, és nem utolsó sorban megjelenésükkel támogatni szíveskedjenek! A felajánlott tombolatárgyakat le lehet adni a Kerekes Üzletházban, az Aranypatak Vendéglőben, Jakab Balázs sportegyesületi elnöknél, fogadóóra idején az Önkormányzatnál, a polgármesternél és a képviselőtestület tagjainál.

Támogatói jegyeket szintén a fent említett helyeken lehet vásárolni, illetve lehetőség van a fenti számlaszámra történő utalásra is!

MINDENKIT NAGY SZERETETTEL VÁRUNK MINDHÁROM NAPON, VALAMENNYI RENDEZVÉNYÜNKÖN!

Köszönet MINDENKINEK, aki a programok szervezésében, megvalósításában bármilyen módon részt vesz!

A SZERVEZŐK, valamint Bozsok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete nevében

köszönettel és tisztelettel:

Darabos Béla

polgármester

T Á M O G A T Ó I JEGY

500,- Ft, azaz Ötszáz 00/100 forint értékű támogatói jegy megvásárlásával hozzájárulok a Bozsoki Sportegyesület öltözőjének építésére szervezett jótékonysági bál bevételéhez.

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

Alpannónia 2

Dátum: 2011.04.28.

 

írta: Darabos Béla, polgármester

 

 

Beharangozó

 

Bozsok községi Önkormányzat tervei szerint 2011 nyarán kerül sor egy „Rekreációs Park kialakítására” a Sportöltöző melletti területen. A beruházás kiváló lehetőséget biztosít a minőségi turizmus megteremtésére, a gazdasági, társadalmi, kulturális és ökológiai kapcsolatok elmélyítésére.  Mindemellett a rekreációs park a  regionális versenyképesség erősítését is szolgálja.

 

A tevékenység az  Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával az „alpannonia® – Határon átnyúló prémium turistaút előkészítése és kialakítása Kőszegtől a Semmeringig és tovább a Joglland Waldheimat régióba” című L00051 számú projekt keretein belül valósul meg.

 

 

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

BOZSOKI PROGRAMOK

A 2010. év zárásaként, hagyományteremtő szándékkal az Aranypatak Vendéglő udvarán gyűltünk össze az óév búcsúztatására, és baráti beszélgetésekre. Volt minden, ami szem- szájnak ingere. Kemencében sütöttünk hurkát, kolbászt, húst, de volt természetesen házi zsíros kenyér lila hagymával is. A falu asszonyai finomabbnál finomabb süteményekkel kényeztették el a betérőket. Természetesen forralt borból, házi pálinkából sem szűkölködtünk. A faluba turistaként érkezett vendégek közül is sokan meglátogatták rendezvényünket. Éjfél után, 00. 15-kor találkoztunk a Tűzoltó Szertárnál. Itt egy közel fél órás tűzijátékkal köszöntöttük a 2011-es évet. A több mint 100 fős „tömeg” ezután hajnalig ropta a táncot a szertárban.A következő eseményünk a február 5–én szintén hagyományteremtő szándékkal megtartott BOZSOKI FARSANG, melyre az összetartás erősítése érdekében meghívtuk a szomszédos falvak Polgármestereit is. Az eseményt lelkes készülődés előzte meg a legkisebbek, az iskolások és a felnőttek között is. Négy kategóriában hirdettük meg a jelmezek versenyét (mini, iskolás, felnőtt, csoportos). Számos ötletes jelmeznek tapsolhatott a szép számú nézősereg. A meghívott Polgármestereknek és a zsűriben helyet foglaló körjegyzőnknek, valamint tiszteletbeli zsűri elnökünknek Csáji Lajosnak nem volt könnyű dolga a díjak odaítélésekor.  A jelmezes felvonulás előtt az alábbi műsorokkal színesítettük a rendezvényt:A Bozsoki Csúzli Színjátszó körből alakult „Csúzlisokk Band” kísérte a Dalárdát, és jól ismert gyermekdalokat adtak elő.A Bozsoki Óvoda óvónője és a szülők látványos kacsatáncukkal mozgósították a közönséget.Ezt követően a Bersek József KIKI Általános Iskola Kőszegszerdahelyi Tagiskola szüleiből, valamint a Bozsoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjaiból verbuválódott szakasz masírozott be a Kultúrházba, és a buli végén két gyönyörű párt is összeadtak.Zárásként „A három pösze lány” című színdarab Bozsoki változatát csodálhatták meg a nézők a Polgármester, valamint képviselőtestülete előadásában.23.00 órakor tombolasorsolással szakítottuk meg a bált, amelynek bevételét és a becsületkasszában elhelyezett felajánlásokat a sportöltőző munkálatainak folytatására kívánunk felhasználni. A bál hajnali fél ötig tartott.Köszönjük a számos tombolatárgyat, a támogatásokat, és mindenki lelkesedését, munkáját. Külön köszönöm az Aranypatak étterem és a Kerekes Üzletház vezetőinek és dolgozóinak, valamint a Színjátszó körünknek, Dalárdánknak, a Kökörcsin Hagyományőrző Egyesületünknek lelkiismeretes, példamutató munkáját. Köszönöm a szomszédos falvak Polgármestereinek, körjegyzőnknek, hogy megjelenésükkel megtisztelték rendezvényünket és természetesen köszönöm a színvonalas zeneszolgáltatást „Pityunak” !

Köszönettel és tisztelettel:

Darabos Béla

polgármester

 

 

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva

Alpannonia kapu

Az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával az „alpannonia® – Határon átnyúló prémium turistaút előkészítése és kialakítása Kőszegtől a Semmeringig és tovább a Joglland Waldheimat régióba” című L00051 számú projekt keretein belül elkészült és felállításra került  Bozsok településen a sportöltöző melletti területen az „Alpannonia kapu”.

Link a tájékoztatóhoz

2010_alpannonia0001_jav 2010_alpannonia0002_jav

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólások kikapcsolva